Nagyszerűen sikerült az első eseményünk, és hatalmas köszönettel tartozunk mindazoknak,akik eljöttek. A nap során tapasztalt energiák és lelkesedés lenyűgöző volt, és megerősítettétek minket, hogy a fiatal generáció valóban készen áll arra, hogy átlépje a határokat és formálja a világot.
Eseményünk Varga Bendegúz moderálásával zajlott. „Közösségünk célja első sorban az, hogy együtt ötleteljünk, kapcsolatokat építsünk, fejlesszük önmagunkat, és ami a legfontosabb, tanuljunk egymástól. Ezért alakult a Limitless generation.” Továbbá mindenképpen fontos megemlíteni a szervezőket: Kőhalmi Krisztián, Müller Benedek és Kékesi Ádám.
A rendezvény első előadója László Miklós volt, a DIVERZUM egyik tulajdonosa. Miki az ötletük kialakulásáról és a kezdeti nehézségekről mesélt nagyrészt. Ezenkívül a ’Cápák között’-ben való szereplésükről is beszélt, majd tanáccsal látta el a vállalkozás előtt álló fiatalokat.
Folytatásként Engelhardt Márk adott elő, aki az AMG DAO-tól érkezett. Márk dinamikus előadása alatt arról mesélt, hogyan kezdte karrierjét, majd hogyan jutott el vállalkozása elindításáig. Az NFT – GAMING világáról is beszélt, ami az átlagember számára nehezen érthető, és nem egy hétköznapi téma, annak ellenére, hogy rendkívül népszerűvé váltak a „play - to –earn” játékok.
Zárásképpen az RPOD PODCAST egyik tagja, Tóth Kristóf mesélt nekünk arról, miképp indították el YouTube csatornájuk. Megtudhattuk, milyen nehézségekkel jár egy sikeres YouTube-csatorna felépítése, mennyivel több energiát igényel, mint gondolnánk. Ezenkívül a TikTokon elért elképesztő nézettségükkel támasztotta alá a közösségi média erejét.
Első eseményünkön nagyon jó hangulat alakult ki már a nyitóbeszédnél, és üdítő érzés volt látni, hogy akik eljöttek élvezettel és érdeklődéssel figyeltek, ahelyett, hogy a telefonjukat nyomkodták volna, mint a mai fiatalok általában. Ez bizonyítja, hogy hatalmas a céltudat, és ezáltal a potenciál a mai fiatalokban.
A Limitless Generation nem csupán egy esemény sorozatszervezője, hanem egy szellemiséget és egy célt jelent, hogy elkötelezettek legyünk a vállalkozói szellem erősítése mellett. Nem tudtuk volna ezt az eseményt ilyen sikeresen megvalósítani a StarItup Győr, a StartIt K&H és végül, de nem utolsó sorban Szabó Krisztián segítsége nélkül, ezért hálásan köszönjüknekik a támogatást. Az általuk biztosított lehetőség, hogy egy olyan helyszínen rendezhettük meg az eseményünket, ahol az innováció és a vállalkozói szellem otthonra talál.